Frappáns
szövegírás
Videótanfolyam
- Poszt és cikkírást tanulunk
- Mi működik a közösségi médián
- Rengeteg példa és tapasztalat
- Főként kezdő szövegíróknak
- Azoknak, akik nem érzik átütőnek a kommunikációjukat
Videótanfolyam
Dunát lehet rekeszteni a marketing-tanácsadókkal, marketingügynökségekkel, oktatóanyagokkal.
Betűről betűre, szóról szóra megcsinálsz mindent, amit tanítanak.
Minden tanácsot megfogadsz, amit adnak, de valahogy nem indul be az egész. Mennyi ilyet látok…
A blogodat kb. 10-en olvassák, a posztjaidat pedig csak a párod, a kollégád és a legjobb barátod lájkolja. Ismerős?
Pedig te megtettél mindent. Minden guru tanácsát megfogadtad, mégsem jön a várva várt áttörés.
Ennek az az oka, hogy – ebben a virtuális zajban – ha a kommunikációd nem elég eredeti, átütő, és hiányzik belőle a tűz, akkor nem fog kitűnni.
Persze ilyenkor mindig hallom a magyarázatokat:
“Az algoritmus már megint kiszúrt velem, nem mutatja a posztjaimat, nem érem el az embereket. Az egész Zuckerbergék hibája.”
Nem az algoritmussal van a baj.
A posztoddal van a baj. A cikkeddel van a baj.
Sorolhatnám a hibákat, amik miatt az emberek egyszerűen nem harapnak rá az írásaidra.
Úgy gondolom, hogy az írói készség két fő részből tevődik össze.
Ezeket fogom átadni neked ezen a tanfolyamon!
Csábi Boróka vagyok, a Te vagy a brand alapítója. Körülbelül 4-500 cikkem kering jelenleg az interneten.
Abból legalább 50 olyan, amit több tízezren, de akár több százezren is olvastak.
Főszerkesztőként vezettem 20-30 főből álló cikkíró csapatot, ahol egy év alatt több mint 300 cikknek kellett átmennie a kezeim között.
Írtam sajtónak, írtam blogba, írtam posztokat, írtam szakmai cikkeket, több e-bookot; építettem fel sikeres blogokat; szinte az összes közösségi médiacsatornán jelentős követőtáborral rendelkezem. 11 éve foglalkozom online marketinggel.
Sokszor értem már el azt, hogy a posztjaimat százezrek, de néha millió feletti számú ember is látta/olvasta. Megvannak ehhez a bevált receptjeim.
Sem szépirodalmi író, sem költő nem vagyok, de talán majd egy nap…
Ezen a tanfolyamon nem azt fogom megtanítani neked, hogyan írj regényt, novellát – ez nem az én asztalom.
Az én asztalom az, hogy hogyan írj zseniális posztokat, cikkeket, amik annyira érdekesek, hogy hirdetés nélkül és több tízezren olvassák őket.
Ez az a szövegíró képzés, amit Magyarországon már több mint 1600-an elvégeztek.
Tanfolyam hossza:
9 lecke
Összesen 2 óra 32 perc
Előképzettség:
nem szükséges
Tanfolyam nehézsége:
könnyű, kezdők is érteni fogják
Tanfolyam szintje:
kezdő, közepes szintű marketingtudás
1. lecke: Helyezzük kontextusba a szövegírást
Mit jelent a tartalommarketing és hogyan illeszd bele a marketing-stratégiádba?
2. lecke: 0. lépés – ezt tedd rendbe a fejedben
Mi az írás 0. lépése?
Mitő fog működni a kommunikáció a közösségi médián?
3. lecke: Mi kell egy jó íráshoz? – ellenőrző lista (1-2 pontok)
Egy ellenőrző listán megyünk végig, amit pdf formátumban rendelkezésedre bocsájtunk.
4. lecke: A releváns témaválasztás fontossága
Hogyan találj ütős témákat, amelyek valóban érdeklik az embereket?
5. lecke: Tudatossági szint jól belőve és tiszta üzenet
Hogyan használd a tudatossági szinteket, amikor írsz?
6. lecke: Adj jó címet!
Hogyan adj címet a cikkednek, posztodnak? Hiába írod meg a világ legjobb cikkét: ha nem jó a címe, nem fogják elolvasni.
7. lecke: Példák kielemzése, tanuljunk mások hibáiból
Internetről származó valós posztok kielemzése és kijavítása különböző témákban.
8. lecke: A jó fogalmazás titkai, trükkjei – “wow” hatás
Storytelling – mit jelent ez a technika a gyakorlatban, és hogyan építsd be a marketingedbe?
Hogyan írd meg a szöveget, milyen legyen a struktúra, mikre kell figyelni?
Technikai kérdések megválaszolva: hova, mennyit posztoljak, milyen hosszú legyen, stb.
Tipikus baklövések – típushibák, amiket sokan elkövetnek.
9. lecke: A jó képválasztás szabályai, írói stílus megtalálása
Hogyan dobj rá egy lapáttal az írásaidra ütős vizualitással?
Stílus – hogyan találd meg az írói stílusodat?
Az ország legnépszerűbb posztíró tanfolyama
Ha jók a szövegeid, képes leszel egy kisebb hirdetési kerettel is felépíteni egy ütős márkát.
A tanfolyam formája: videótanfolyam
Ha nem egy 100%-ban gyakorlatias, alkalmazható és érthető tanfolyamot kapsz, 30 napig visszatérítjük a teljes vételárat és 1 óra ingyenes marketingtanácsadást is kapsz az előadótól.
A tanfolyam 2023. SZEPTEMBER 30-ig 49 000 Ft helyett 39 000 Ft-ért lehet a tiéd
Ha bármi kérdésed van, amire ezen az oldalon nem kaptál választ, akkor írj nekünk e-mailt a megrendeles[kukac]tevagyabrand.hu címre! Örömmel válaszolunk!