A Canva szerepe a tartalommarketingedben

Olvasási idő: 6-7 perc

Egy felmérés szerint, 7 másodperced van arra, hogy megragadd egy ember figyelmét. Valljuk be, ez igen csekély szám. Ennek fényében különösen fontos, hogy a grafika, a képi tartalom minőségi legyen a szöveges tartalom mellett. 

Olyan világban élünk, ahol az ember agya 1 másodpercre sem áll meg. Telefonálunk, sminkelünk, szöveges üzenetet fogalmazunk meg és írunk le egyszerre. Neked pedig ebben a rohanó világban kell elérned, hogy a felhasználók a folyamatos görgetés mellett, épp a te tartalmadnál álljanak meg és olvassák el azt. 

Egy ponton túl, nem elég hitelesnek és jó szakembernek lenned, szükséged van a kreativitásodra ahhoz, hogy kitűnj a tömegből. 

Ebben nagy segítségeid lehetnek a különböző minőségi grafikai anyagok, amik emelik a márkád vizuális megjelenésének színvonalát, erősítve ezzel a brandet. 

A jó hír pedig az, hogy ehhez nincs feltétlenül szükséged profi szakemberre, sem drága Photoshop programokra. 

Tökéletes választás erre a Canva, amit, ha ismersz imádod, ha még nem, biztosan imádni fogod.

Mi az a Canva?

A Canva egy online grafikai szerkesztőfelület (telefonon és webhelyen is elérhető), aminek segítségével publikálhatod is az elkészített alkotásaidat.

A közösségi média tartalmaidtól kezdve, névjegykártyákat, önéletrajzokat, prezentációkat, de akár reklámajándékokat is meg tudsz tervezni, a lehetőséget tárháza végtelen. Ahhoz, hogy használni tudd a Canvát, nem szükséges tapasztalattal rendelkezned, hiszen kezdőként is hatalmas segítséget nyújt neked a rengeteg sablon és stock fotó által.

A küldetése, hogy a világon mindenkit felhatalmazzon arra, hogy bármit megtervezzen. 

Alapvetően ingyenesen tudod használni, viszont ha szeretnél minél többet kihozni a Canva által nyújtott lehetőségekből, érdemes előfizetni a Pro verzióra.

A tartalommarketing megszervezésére és egy hatékony rendszer kialakítására remek választás csapatoknak, cégeknek, de akár nagyvállalatoknak is.

A Canva nem csak a grafikák szerkesztésében lesz a segítségedre, hanem zseniális szervezőfelület, révén akár több tíz ember munkáját össze tudod hangolni, ezzel egy vállalat komplett vizuális tartalomstratégiáját tudod kivitelezni.

Tetszik? Akkor legyél rendszeres olvasónk. Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Milyen előnyei vannak a Canvanak?

Grafikaszerkesztés

A Canva lehetőséget ad neked számtalan különböző grafika elkészítésére.

Már az ingyenes verzióban is több mint 100 sablon közül választhatsz, a teljesség igénye nélkül:

  • közösségi média grafika sablonok az összes platformra
  • borítóképek és egyéb brand elemek tervezése
  • prezentáció készítés
  • önéletrajz sablonok
  • A4-es dokumentumok
  • logó, szórólap, névjegykártya, meghívó

Ezeken felül pedig lehetőséged van egyénileg méretezni a terveidet. Az alkalmazás ingyenes verziója 200.000+ jogtiszta képet biztosít számodra, amiket bárhova felhasználhatsz, a Pro verzió pedig több mint 75 millió képet, illusztrációt és ikont. 

Ha pedig saját képet szeretnél feltölteni, hogy azt tudd alkalmazni egy-egy grafikánál, erre is lehetőséged van. 

Elkészített sablonok tárháza a felület, amiket apró változtatással már kezdőként is használni tudsz. A betűtípusokat tekintve szintén széles kínálattal rendelkezik, de ha véletlenül nem találod meg azt, amit a márkád használ, bármikor feltöltheted a sajátodat.

Íme pár példa olyan kreatívra, amik a Canvaban készültek: 

A Canva egyik nagyon fontos funkciója, hogy felhő alapú tárhellyel rendelkezik, ezzel nagyban megkönnyítve a munkádat. Ennek köszönhetően nem kell minden fájlt letöltened, hogy feleslegesen helyet foglaljona a gépeden, hanem online tárolhatod.

Ezeket a terveket bármikor megoszthatod más Canva felhasználókkal, eldöntve, hogy megtekintési vagy szerkesztői jogosultságot adsz számukra. Ezzel időt és munkát tudsz megspórolni, hiszen nem kell letöltened a grafikát, mellékelve egy kedves üzenet mellé, majd várni a korrekciós javaslatokra. Ezt a Canva elvégzi helyetted. 

Sorozatgyártás

Miután elkészültél a képi tartalmaiddal, egy kattintással sablonként tudod felhasználni azt, így könnyen sorozatgyártani tudod a grafikáidat. Ezzel nem elég, hogy egyszerűvé varázsolod a tartalomkészítést, még a márkád vizuális egységesítését is elősegíted vele.

Hozd létre a márkád vizuális arculatát!

Ha igazán profi arculati megjelenést szeretnél a márkádnak, akkor javasoljuk, hogy vedd fel a kapcsolatot egy szakemberrel. Viszont az elején el tudod kezdeni ezt a Canvában kikísérletezni, mi az ami tetszik neked, mik azok, amiket el tudnál képzelni a vállalkozásodnak. 

Készíts el logót, névjegykártyát, borítóképet vagy akár e-mail aláírást is a Canva segítségével. 

Ha pedig már rendelkezel saját arculati csomaggal, be tudod állítani azt a Canvában, a színkódoktól kezdve, a betűtípusokon át, egészen a logódig. Ezeknek segítségével másodpercek alatt tudod egyedivé varázsolni a grafikáidat.

Tartalomnaptár létrehozása, időzítés

A Canva a tartalomkészítésen túl, azok közzétételét is megkönnyíti. A felületen keresztül szinte bármelyik platformon közzé tudod tenni a grafikákat, beidőzítheted őket későbbre, ezen felül pedig tartalomnaptárat is tudsz készíteni. Ezzel rengeteg időt spórolva magadnak. 

Mapparendszer kialakítása

A felület nem csak a szerkesztésben és a megvalósításban nyújt neked segítséget, hanem a rendszered kialakítását is támogatja. Alakíts ki egy mapparendszert, hozz létre mappákat különböző projekteknek, feladatoknak és munkáknak. Azontúl, hogy megkönnyíti a munkád, sokkal átláthatóbbá teszi a tartalommarketing stratégiád.

Ingyenes vagy Pro verzió?

A Canva ingyenes verzióját addig használod, ameddig szeretnéd, nincsen limitálva az időtartam. A grafikaszerkesztő elemek nagy része elérhető, és ha egyedül dolgozol rajta, akkor a mappa rendszert is ki tudod alakítani. Tökéletes választás egyéni és kezdő használatra. 

Mikor ajánlom az előfizetést?

Amikor már úgy érzed, eleget gyakoroltál és a kisujjadban van a grafika készítés, amit szeretnél még magasabb szintre emelni, illetve, ha szeretnél csapatban dolgozni. Ez a funkció ugyanis előfizetéshez van kötve, így ennek kihasználásához elő kell fizetned a Pro verziójára.

A fizetős verzió, az ingyenes verzióban megtalálható részeken túl, tartalmaz számos plusz funkciót és lehetőséget:

  • Több mint 75 millió prémium minőségű stock fotó, videó, hang és grafikai elemek
  • 420.000+ sablon, folyamatosan frissülő dizájnokkal
  • Létre tudod hozni az arculati csomagodat
  • Háttér eltávolító funkció
  • Átméretezhető a grafika
  • 100 GB online tárhely
  • Be tudod időzíteni a posztokat 8 közösségi média platformra

A Pro verzió ára igazán kedvező, 12.99 dollár havonta. Van lehetőséged 30 napig ingyenesen kipróbálni, mindenképp élj vele és egy hónap után el tudod dönteni, hogy megéri-e neked előfizetni rá.

NÉHÁNY ÉRDEKESSÉG MÉG A CANVÁRÓL

  • 2013-ban indult
  • Több mint 20 millió felhasználója van
  • Ebből 15 millió havi aktív felhasználó
  • Több mint 1 milliárd dizájnt terveztek vele
  • 190 országban használják
  • 100 nyelvre lefordították (köztük magyarra is)
  • Több díjat is elnyert 2019-ben például: Google Play Award, Enterprise Tech és Great Place to Work Award

Kezdd el használni, ha eddig még nem tetted!