Azt csinálni, amit szeretsz, amiben jó vagy, FELVÁLLALNI MAGAD, énmárkát építeni önazonsan, értéket teremteni, mindeközben elérni az anyagi céljaidat
Nagyon sok szakmai cikket írtam már személyes márkaépítés és énmárkaépítés témában. A blogomon eddig többféle szemszögből megfogtam a témát: feldolgoztam az énmárkaépítés különböző szakaszait, hoztam kutatásokat, nemzetközi példákat is. Most viszont rendhagyó módon szeretnék mesélni róla: személyes történetként, az én utamról a személyes márkaépítésben.
El fogom mondani, nekem hol kezdődött, mit adott, mik voltak a tanulságaim, és milyen utakat jártam be és járok azóta.
Gondolkodtam azon, hol kezdjem ezt a cikket. Kezdhetném ott, amikor a Te vagy a branddel piacra léptem, és elkezdtem tudatosan építeni az énmárkámat. Vagy ott, amikor 14 éve kiraktam az első posztomat a közösségi médiába – félve, remegő kézzel, vagy hogy a cikkeim alá még a nevemet sem mertem odaírni, mert nem mertem felvállalni magam.
De akár kezdhetném ott is, amikor 23 évesen megkaptam az első nagy pofont és felismerést a karrierem elején: hogy miért fontos az önérvényesítés.
Talán kezdjük ezen a ponton…
De ahhoz, hogy teljesen megértsd a történetet, vissza kell mennünk még egy kicsit az időben.
Ki vagyok én? Csábi Boróka – egy nagyon egyszerű magyar lány. Vidékről származom, Bács-Kiskun megyéből, Bócsáról és Soltvadkertről. Tipikus magyar vidéki család: vannak benne diplomások és földművelők, egyszerű becsületes emberek. Egy szeretettel teli családi közegben nőttem fel. Tudod, amikor a nagymamád a szomszéd utcában lakik, és bármikor átmehetsz hozzá egy lekváros kenyérre. Csodálatos gyerekkorom volt, rengeteg szeretetet kaptam.
Otthon azt láttam, hogy keményen és becsülettel kell dolgozni. Az önérvényesítés, önreklám, személyes márkaépítés fogalma akkor még egészen ismeretlen volt számomra. Ezzel az egyszerű, becsületes értékrenddel léptem be a munka világába.
Az első komolyabb kihívásom huszonhárom éves koromban ért. Egy nemzetközi cégnél dolgoztam, nem túl magas, de fontos pozícióban, és nagyon jól végeztem a munkám. Mondták is, hogy én vagyok az egyik legjobb Európában, nagyon elégedettek voltak a teljesítményemmel. Talpraesett voltam, mindent megoldottam, nem volt velem soha gond.
Pár év után viszont elkezdtem érezni, hogy szeretnék továbblépni, több felelősséget, új kihívásokat. De valamiért sosem estem bele a „kiválasztottak” körébe, amikor előléptetések voltak.
Egyszer egy csapatmegbeszélésen bejelentették, hogy az egyik lányt – aki nálam fiatalabb, tapasztalatlanabb és szakmailag is gyengébb volt – egy magas vezetői pozícióba léptetik elő. Őszintén, nem értettem. Ott voltam én, aki éveken át szorgalmasan, pontosan, kimagasló eredménnyel dolgoztam, és mégsem rám esett a választás.
De aztán figyelni kezdtem. Láttam, hogy ez a lány nem feltétlenül volt szakmailag a legerősebb, de volt valami más, amiben kiemelkedett: tudott érvényesülni. Bátran beszélt a vezetőkkel, jelen volt minden eseményen, mindig tudta, hogyan hívja fel magára a figyelmet. Magabiztos volt, kapcsolódott az emberekkel, és mert látható lenni.
És ekkor, 23 évesen kaptam meg az élettől az egyik legfontosabb leckét: nem elég a kemény munka.
Abban az időben még nem volt közösségi média, de már akkor rájöttem valamire: a világ nem automatikusan veszi észre a csendes, szorgalmas embereket. Azt láttam otthonról, hogy „a munka magáért beszél” – de ez nem igaz. A munka csak akkor beszél magáért, ha mi is megtanulunk beszélni róla.
Megtanultam, hogy az életben nem elég jól dolgozni: láthatóvá is kell tenni magunkat.
Ki kell állni, meg kell mutatni, mit tudunk, és merni kell kommunikálni az eredményeinkről.
Mert akikben megvan a bátorság, azok kapják a lehetőséget.
És itt kezdődött az én személyes márkaépítési történetem.
Azt azért tudni kell rólam, hogy én sosem voltam az a „magamat toló” típus. Mind a mai napig nem a szereplési vágy vezérel. Nekem mindig meg kellett erőltetnem magam. Nem mondom, hogy ma már nem tudom beleengedni magam ebbe a szerepbe — sőt, mostanra már élvezem is, ha színpadra kell állnom, vagy videóban beszélek. De hosszú út vezetett idáig.
Tehát volt az a sorsfordító pillanat 23 évesen, amikor felismertem, hogy az önérvényesítéssel mint készséggel foglalkoznom kell. Hogy igenis bele kell állnom olyan helyzetekbe, amik eleinte kényelmetlenek, mert ezek fejlesztenek. Ezekből a helyzetekből születnek azok a képességek, amelyek segítenek abban, hogy megmutassam, ki vagyok valójában. Mert a kemény munka önmagában nem elég.
Teltek az évek, és elérkezett a következő fontos állomás: a közösségi média.
A Facebook ekkoriban kezdett igazán beindulni, és vele együtt elindult az online kommunikáció új korszaka.
Abban az időben nekem egy vízszűrő webáruházam volt — talán hallottál is róla: a Vízmegoldás. Ez volt az első saját vállalkozásom, amit azóta már eladtam, de a cég ma is működik. Ez volt az a projekt, amin keresztül megtanultam az online marketing és az internet világát.
Akkoriban még senki nem beszélt Magyarországon a Pinterest-marketingről, én viszont már akkor ráéreztem, hogy ez egy erős platform lehet. Tartalommarketinget használtam — ösztönösen, mindenféle előzetes tudás nélkül — és egy olyan stratégiát építettem, ami a mai napig működik. Felépítettem egy blogot, ami havi félmillió megtekintést ért el a Pinteresten, és ez a forgalom hozta az ügyfeleket a webáruházba.
Hetente írtam cikkeket, voltak, amik elképesztően felpörögtek. Vendégszerzőként is publikáltam más oldalakon.
Egyszer megjelent egy cikkem, ami annyira virálissá vált, hogy a weboldal konkrétan összeomlott a forgalomtól, mert aznap 1 millió ember látogatott el arra az aloldalára.
És tudod, mi volt a legérdekesebb az egészben?
Hogy nem volt aláírva, ki írta a cikket. Nem volt ott a nevem.
Láttam, ahogy az ismerőseim sorra osztják meg a cikkem a Facebookon — és senki nem tudta, hogy én vagyok a szerző.
Nem mertem aláírni.
Részben az önfelvállalás hiánya miatt. De volt ennek egy másik oka is:
nem voltam a helyemen.
Nem akartam a nevemet adni ehhez a témához. Tetszett az egészséges életmód, érdekelt a víz, a test, az egyensúly, de valahol mélyen éreztem, hogy nem ez az utam.
És talán ez az időszak adta az egyik legfontosabb tanulságot a személyes márkám szempontjából is:
csak akkor tudsz valódi énmárkát építeni, ha az utadon jársz, és szereted, amit csinálsz.
Mert ha nem vagy a helyeden, ha nem abból a szenvedélyből dolgozol, ami tényleg belülről hajt, akkor mindig lesz benned egy blokk. Egy gát, ami visszatart attól, hogy felvállald magad.
Hiszen legbelül érzed: ez nem az a történet, amivel azonosulni akarsz. Ez nem az a küldetés, amiért megszülettél.
És amíg nem azon az úton jársz, addig mindig lesz benned valami, ami nem engedi, hogy igazán láthatóvá válj.
A következő állomás legyen a saját személyes márkám építésének kezdete.
Én először hobbiból kezdtem el személyes márkát építeni az Instagramon — egyfajta társadalmi szerepvállalásként.
Nem volt mögötte üzleti cél, nem akartam influencer lenni, nem volt olyan vállalkozásom, amit népszerűsíteni szerettem volna.
Egyszerűen csak éreztem valamit…
Abban az időben az Instagramon főleg olyan nők posztoltak, akik kizárólag a szépségükkel érvényesültek: modellek, focistafeleségek, tévés személyiségek, gazdag férfiak párjai. Szerencsére ma már ez sokat változott és sok értéket adó tartalomkészítő is megjelent azóta.
De akkor azt láttam, hogy a fiatal lányok csak ezt a mintát látják, és valahol belül azt éreztem, hogy ez nincs rendben.
Úgy döntöttem, hogy én más utat mutatok.
Hogy én leszek az a nő, aki megmutatja, hogyan építi önmagát és az életét – belülről. Hogy nem a szépségemmel, nem egy férfi által, hanem saját erőből, önmegvalósítással és fejlődéssel érvényesülök.
És ezt őszintén meg fogom mutatni.
Nem volt ebben semmilyen hátsó szándék.
Egyszerűen csak egy ügy: hogy megmutassam, lehet másképp is.
Ez volt akkor a szívügyem — és az is maradt. Sőt, mostanra egyre erősebben érzem a hívást magamban, hogy újra a nőiességről beszéljek.
Tehát így kezdtem el építeni az énmárkámat az Instagramon.
Anno voltak ezek a kézzel írott jegyzeteim, amiket posztoltam, és több ezer lájkot kaptak. Ezek a kis kézírásos idézetek akkoriban virálisak lettek, és rengetegen megismertek ezek által.
Nagyon sokáig csináltam ezt, aztán egy idő után elfáradtam benne, vagy talán csak elvesztettem a motivációt. De ezek a kis kézírásos posztok a mai napig keringenek az interneten.
Ezek nem idézetek voltak — ezek a saját felismeréseim, saját gondolataim. Olyan mondatok, amik belőlem születtek. Megéltem valamit, leírtam, és megosztottam.
És akik tudtak ehhez kapcsolódni, azok megszerették. Ez indította el, hogy egyre több követőm lett.
Itt már sokkal előrébb jártam az önfelvállalásban:
vállaltam a nevemmel a gondolataimat, voltak fotók is rólam, tehát ebben rengeteget fejlődtem.
De mindig fontos volt számomra, hogy inkább a gondolataim által tűnjek ki, ne a külsőségekkel.
Utólag látom, hogy akkor még valahol takargattam a nőiességemet, mintha nem mertem volna teljesen beengedni.
Mostanra már tudom, hogy ez sem volt jó döntés, mert a nőiességem is része az önazonosságomnak. Erről majd egyszer külön is szeretnék beszélni, mert ez a téma nagyon sok gondolatot elindított bennem.
A lényeg:
társadalmi szerepvállalásként indítottam el az énmárkámat, üzleti cél nélkül, de volt egy ügyem.
És azóta is hiszem, hogy ha a tartalmad mögött van egy ügy, amit szívből képviselsz, akkor az átmegy.
Ebből az időszakból számomra az is nagy tanulság, hogy ha van a tartalmadban egy visszatérő elem — mint nekem ezek a kézírásos posztok voltak —, akkor az emberek megjegyeznek ezáltal.
Eltelt már nyolc-kilenc év, de még mindig emlegetik ezeket a posztjaimat.
Néha még ma is megosztják őket, ennyi idő távlatából.
Mert annyira következetesen ismételtem ezt a stílust, hogy ez összeforrt velem.
És talán ez az egyik legjobb tanulság a márkaépítők számára is:
ha találsz egy műfajt, ami igazán önazonos számodra, és következetesen csinálod évekig, az előbb-utóbb összenő a neveddel.
És akkor lassan rá is kanyarodhatunk a Te vagy a brand születésére.
De talán még az előző korszakból egy fontos tanulság: az értékteremtő kommunikáció.
Ezekkel a kézírásos posztjaimmal tulajdonképpen már akkor is értéket próbáltam adni — gondolatot, inspirációt, felismerést. Amikor megalapítottam a Te vagy a brand-et, és elkezdtem embereknek tanítani a közösségi média kommunikációt, ezt a filozófiát vittem tovább:
követőid akkor lesznek, ha értéket adsz.
A Te vagy a brand egy igazi sikertörténet.
Talán azért is, mert ez volt az első igazán önazonos márkám. Az első, amiben azt éreztem: végre az utamon vagyok.
Végre olyasmit építek, amit szívből szeretek.
És ez a szenvedély, ez a belső tűz volt az, ami átvitt a kommunikációs zajon.
Persze, kívülről lehet, hogy úgy tűnt, „Boróka szerencsés volt”, vagy hogy valami varázslat állt mögötte, amiért a Te vagy a brand ilyen gyorsan ismertté vált.
De a valóság nagyon egyszerű: tudatos stratégia és tudatos kommunikáció volt mögötte.
Semmi sem volt véletlen.
Ekkorra már többéves tapasztalatom volt az online marketing területén, és tizenéves múltam kommunikációs és marketing szakemberként. Ezeket az ismereteket mind beletettem a Te vagy a brand építésébe.
Nem is gondolom, hogy hiteles lennék márkaépítést tanítani, ha nem építettem volna fel magam is egy olyan márkát, ami a saját iparágában valóban ismertté vált.
A Te vagy a brand tehát nem egy szerencsés véletlen, hanem egy tudatosan felépített brand volt — és az is maradt.
Nagyjából három év után az első üzenetrendszerem el is fáradt, és meg kellett újulni. De ebben is tudatosság volt. A megújulásban is ott volt a stratégia.
Tehát ezért tudtam bekerülni az emberek fejébe, új szintekre lépni, és továbbvinni a márkát.
Én tényleg jó példája vagyok annak, hogy a semmiből is fel lehet építeni valamit, ha megvan benned a kitartás és a tudatosság.
Nekem nem voltak médiakapcsolataim, nem volt semmiféle hátszelem, nem volt mögöttem korábbi karrierből hozott kapcsolatrendszer.
Csak az őszinte, nyers kommunikációm volt az eszközöm.
És ezzel törtem utat magamnak.
A közösségi médiát maximálisan kihasználva, tudatosan, következetesen, szívből kommunikálva.
Ezért hiszem ma is, hogy bárki lehet sikeres a saját területén, ha tudatos kommunikációt és jól felépített közösségi média stratégiát használ.
Ezt az utat ma már több száz ügyfelünk járja: olyan emberek, akik a Te vagy a brand tanításaira építve országosan ismert márkákat hoztak létre.
A Te vagy a brand számomra azóta is az önazonosság szimbóluma.
Ez volt az a márka, amelyben végre összeért minden korábbi tapasztalatom, szakmaiságom és szenvedélyem.
És talán ezért is működik mind a mai napig:
mert hiteles.
Mert szívből született.
Ez most egy bevállalós, záró fejezet lesz.
Mert azt hiszem, kimondhatom: a személyes márkám most egyfajta átalakuláson, talán válságon megy keresztül.
Hét éve van bennem a Te vagy a brand, és aki ilyen régóta épít valamit, pontosan tudja, hogy nem lehet mindig ezeres lángon égni.
Én is változom, fejlődöm, alakulok.
És azt érzem, hogy kapujában állok valami újnak – valaminek, ami még nem forrt ki teljesen.
Ez az állapot természetesen hoz magával némi megrekedtséget is a kommunikációmban.
Nehéz már ugyanazt a napi szintű jelenlétet tartani, amit régen csináltam.
Egyszerűen elfárad az ember abban, hogy mindig szerepeljen.
És ma már sokkal tudatosabban átgondolom, miről nyílok meg az embereknek, mit osztok meg, és mit tartok meg magamnak.
A hét évvel későbbi énmárkám tehát egy érdekes, átmeneti fázisban van.
De egy pillanatig sem érzem azt, hogy abba akarnám hagyni.
Sőt.
Nekem ez az önkifejezés, az írás, a gondolatok megosztása lételemem.
Ha nem írhatnék, ha nem oszthatnám meg a gondolataimat veletek, az konkrétan fizikai fájdalmat okozna.
Most viszont engedem magamnak, hogy kísérletezzek.
Próbálgassak dolgokat.
Keressek új irányokat.
És hagyom, hogy a tartalmaim kövessék azt, ami a szívemből jön.
Mert nekem mindig ez működött.
Sosem tudtam megjátszani magam, és sosem tudtam olyan dologról kommunikálni, ami nem belülről fakadt.
A követőimet is szeretném magammal vinni ezen az úton.
Hogy lássák, hogyan alakulok, hogyan fejlődöm, hogyan változom — mert ez az egész erről szól.
Az énmárka nem egy statikus állapot, hanem egy élő folyamat.
És elképesztően hálás vagyok azokért, akik már öt, hat, nyolc éve velem vannak ezen az úton.
Gyakran találkozom olyan emberekkel, akik odajönnek hozzám egy rendezvényen, és azt mondják:
„Boróka, én öt éve olvaslak.”
És ilyenkor mindig megborzongok.
Hogy mennyi csodálatos ember követ, olvas, figyel — sokszor anélkül, hogy személyesen ismerném őket.
Szóval köszönöm.
Köszönöm akkor is, ha most csatlakoztál,
köszönöm, ha már egy éve itt vagy,
és köszönöm, ha nyolc éve figyeled, hogyan alakul a történetem.
Az biztos, hogy nem fogom abbahagyni a változást.
Mert én ezt az utat felvállaltam előttetek.
Őszintén, szívből:
köszönöm, hogy velem vagytok.
Köszönöm, hogy kapcsolódhatunk.
Szeretek írni, tudok brandet építeni és imádok vállalkozni. Szeretem az életet picit mélyebben és filozófikusabban vizsgálni. Lételemem a tanulás és a kreativitás. Szenvedélyem másokat felemelni, megosztani a tudásom, a gondolataimat, hozzásegíteni az embereket ahhoz, hogy egy önazonos karrierben kiteljesedjenek, jól kommunikáljanak, és felvállalják a saját értékeiket.
