Segítség! Nincs időm posztolni

help
Olvasási idő: 6-7 perc

Nem tudom megígérni, hogy ezután a cikk után varázsütésre több időd lesz posztolni, de azt igen, hogy megérted, hogyan teheted hatékonyabbá a napi posztolást, hogy ne vegyen el tőled annyi időt.

Idő- és ihlethiány

Ez az a két dolog, amivel minden tartalomkészítő küzd, még a legnagyobbak is – hidd el.

Ha nem vagy főállású influenszer, hanem a mindennapi teendőid mellé kell beillesztened a napi posztolást is, akkor pontosan tudom, mit érzel.

Vállalkozóként ezer dolgunk van, az ügyfeleket ki kell szolgálni, az adminisztrációnak rendben kell lennie, de persze jó lenne több ügyfél is, ahhoz meg persze posztolni kellene. Kinek van ideje ennyi mindenre?

A másik állandó probléma pedig az ihlethiány – amikor posztolni kellene, de éppen nem jön semmi jó gondolat. Úgy érezzük, csak ismételjük magunkat, és senki sem kíváncsi már ránk.

Hoztam neked néhány gondolatébresztőt, illetve gyakorlati ötletet, praktikát, melyekkel hatékonyabbá tudod tenni a tartalomkészítésed. Lássuk!

Legyenek folyamataid

A tartalomkészítést folyamatba kell tenni. Ötlet, megvalósítás és posztolás.

Honnan szerzem az ötleteimet? Miről kell egyáltalán tartalmat gyártanom?

Erre kell egy folyamat. Később beszélünk még erről.

Hogyan készítem el a tartalmat – legyen az rövid poszt, grafika, videó vagy egy hosszabb cikk, kell egy munkafolyamat, amelyben hatékonyan tudsz dolgozni. Milyen applikációk tudják hatékonyabbá tenni a munkádat?

Erről is beszélünk később. Ha ezeknek a szerkesztőprogramoknak a mesterévé válsz, hosszú távon rengeteg időt spórolsz meg.

És a posztolás: milyen weboldalak segítik, hogy hatékonyabban tudj posztolni, esetleg előre időzíteni. Hogyan vonható már be segítség ebben a szakaszban.

Tetszik? Akkor legyél rendszeres olvasónk. Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Szervezd ki a részfolyamatokat

Ha vannak folyamataid, bizonyos részek már kiszervezhetők.

A videók vágása, a cikk feltöltése a weboldalra, a grafikák készítése, a bejegyzések posztolása a közösségi médiára: ezek olyan feladatok, amelyek már egy asszisztensre is rábízhatók.

De ehhez előbb folyamatokat kell kialakítani!

Tudd, mit képviselsz, legyen mondanivalód

A legtöbb esetben azért nem jön a posztokhoz az ihlet, mert magad sem tudod, hogy ki vagy valójában, és mit szeretnél mondani a világnak. Nem találod a hangodat a szakmán belül. Amikor az ember végre megtalálja a márkaépítésben saját magát, akkor hirtelen mondanivalója is lesz.

Tudd, hogy ki vagy, és mit akarsz közvetíteni, üzenni a márkádon keresztül.

Tudd, mit csinálsz

Nem posztolunk esztelenül. Ez ebben a formában nem marketing, és nem is lesz eredményes.

Egy, tudjuk, mit képviselünk, és következetesen tartsuk magunkat hozzá, ne csapongjunk.

Kettő, megvan annak a tudománya, hogy miről kell kommunikálni, hogy az tényleg eredményeket hozzon, ami több ügyfélben számszerűsíthető. Ezt meg kell tanulni.

Dolgozz előre

Ehhez nyilván kell az, amit az előző részekben már tárgyaltunk. Tudd, hogy ki vagy, mit képviselsz, miről kell kommunikálnod, és ha ez megvan, abban az esetben a posztokat előre el lehet készíteni – így lehet elérni, hogy hetente csak pár órát kelljen rászánnod a tartalomkészítésre.  

Tanuld meg az eszközeidet hatékonyan használni

Rengeteg applikáció, weboldal van, ami könnyíti és gyorsítja a munkánkat. Először ezek a felületek félelmetesek lehetnek, míg ki nem igazodunk az egész menürendszerén, de egy idő után rutint szerezhetünk bennük. Ha rászánjuk azt a pár órát, hogy türelmesen tanulmányozzuk ezeket az applikációkat, utána napokat adnak vissza nekünk. Ezekkel ugyanis rendkívül hatékonnyá tudjuk tenni a tartalomkészítést.

Canva – a legjobb grafikaszerkesztő

Az egyik legszuperebb eszköz a hatékonyságnövelésre, ha grafikáról van szó. Ha már ismered, akkor tudod, ha még nem, akkor azonnal regisztrálj rá. Hatalmas segítség lesz abban, hogy gyorsan igényes képanyagot készíthess, amely összhangban van a márkád megjelenésével.

Itt keresd: canva.com

Folyamatosan gyűjts ötleteket

A közösségi médiára ne nézelődni járj, hanem dolgozni. Kövesd be azokat inspiráló tartalomkészítőket, akik sikeresek az adott felületen. Figyeld, mit csinálnak, próbáld modellezni a működésüket. Ne plagizálj, hanem modellezz. Folyamatosan mentsd le a jó ötleteket, amiket át tudsz formálni a saját piacodra, a saját közönségednek.

Tanulj, képződj

Szüntelenül fejleszd magad a szakmádon belül. Folyamatosan legyél lelkes és szenvedélyes a témád iránt. Kövesd a legfrissebb trendeket, újdonságokat; ha valami ködös, nézz utána; tanulj, olvass. Ha te magad állandóan inspirált állapotban vagy, és szerelmes vagy a szakmádba, nem lesz gondod azzal sem, hogy mit mondj. Egy tuti tipp, amikor ihletet vesztesz: kezdj el tanulni.

Vannak rossz napok, és kész

Tartalmat akkor lehet készíteni, ha jó vagy. Lesznek rossz napok, lesznek rossz hetek is akár. Ez normális, kapd össze magad és vesd bele magad újra. Meséld el a követőidnek, miért tűntél el kicsit – ettől még őszintébb és megközelíthetőbb leszel a szemükben. Te is ember vagy.

Higgy abban, amit csinálsz

Ha rajongsz a szakmádért, nap mint nap eredményeket érsz el a munkáddal, ha látod, hogyan segít az embereknek, amit csinálsz, akkor ezt el akarod mondani másoknak is. Hinned kell abban a dologban, amivel foglalkozol, hogy hitelesen tudd képviselni azt.

Tudd, hogyan kell helyesen csinálni

Miről kell egy márkának kommunikálnia?

Hogyan találj ötleteket?

Hogyan alakítsd ki a folyamataidat?

Milyen applikációk, weboldalak vannak a segítségedre?

Hogyan lehet előre dolgozni?

Melyik felületen mi működik?

Hogyan lehet tartalmat újrahasznosítani?

Mi és hogyan szervezhető ki?

Erről tanulunk a Tartalomstratégia – megoldás ötlet- és időhiányra tanfolyamon. Időt nem adhatok, de tudást, amellyel hatékonyabbá válsz, igen. Részletek a tanfolyamról itt.

A szerző

Csábi Boróka

Te vagy a brand alapítója

Ha ügyes vagy már építed a céged márkáját. Ha nagyon ügyes vagy, akkor nem csak a céged márkáját, de mellé a saját személyes márkádat is építed.

Azt látom, azok a cégek, ahol együtt épül a márkával a cég víziókkal és miértekkel rendelkező frontemberének személyes márkája, könnyebben és gyorsabban válnak ismertté.