6 év, több mint 13 000 tanuló, több mint 200 mentorált, több száz óra előadás és tanfolyam után összeállt a legátfogóbb és legkiterjedtebb Énmárka Mesterkurzus, amit a piacon találhatsz.
A tanfolyamokat az itt megadott sorrendben javasoljuk elvégezni.
Ez a módszer tette sikeressé több ezer ügyfelünket, és garantáljuk, hogy ha végigmész ezen az úton, te is felépítheted az énmárkádat.
A tananyagokhoz egy munkafüzetet adunk ajándékba, amit itt tudsz letölteni.
A tanfolyamok külön-külön is megvásárolhatók, de ha egyben rendeled meg őket, jelentős kedvezményt tudunk biztosítani. Illetve lehetőség van a tanfolyamok mellé egyéni tanácsadást is kérni.
Én egy eredményfókuszú és praktikus ember vagyok. Aki ismer, tudja, hogy nem szeretem a mellébeszélést; rendszerben és folyamatokban gondolkodom.
Ezért ha valamit tanítok, azt is rendszerbe foglalom, és egy olyan metódust adok át, ami már bizonyítottan eredményeket produkált.
Az Énmárka Mesterkurzus az én énmárkaépítési filozófiám, amely önismereten alapuló, erős stratégiára épül, és tudatos, önazonos kommunikációra fókuszál.
Az elmúlt években a Te vagy a brand keretében:
Mindegyik egy kis építőkockája annak, amit ma az Énmárka Mesterkurzusban megtalálsz. Azt gondolom, ez kis hazánkban a legátfogóbb és legteljesebb tananyag jelenleg az énmárkaépítés témájában. Több ezer emberen tesztelt, működő metódust tartalmaz.
Ha végigmész rajta, és alkalmazod a benne tanultakat, garantált az eredmény. Csak nézd meg a rengeteg sikeres Te vagy a brand tanulót, akik eredményes márkát építettek!
Hogyan tanulhatsz velünk?
Ha szeretsz önállóan tanulni, rendeld meg a tanfolyamokat, és tanulj a saját tempódban! Egyedi árajánlatért és kedvezményekért, vedd fel velünk a kapcsolatot!
Ha pedig szeretnél egy mentort magad mellé, kérj a tanfolyamok mellé egy tapasztalt mentort. Ismerkedj meg a mentorainkkal teljesen díjmentesen!
Ha csoportosan szeretnél haladni az anyagokon, most már erre is van lehetőség – csoportos workshopokon keresztül. Válaszd a ContentPro NEXT előfizetési rendszert.
A tanulás formáját rád bízom – Te pedig bízd ránk magad!
Átadjuk Neked azt a tudást, amire egy sikeres énmárkához szükséged van.