Azt csinálni, amit szeretsz, amiben jó vagy, FELVÁLLALNI MAGAD, énmárkát építeni önazonsan, értéket teremteni, mindeközben elérni az anyagi céljaidat
Először is, tisztázzuk, a következő mondatot kaptam, egy motivációs levél első mondata volt, amit Bea írt, amikor jelentkezett hozzánk munkatársnak: „Azért szeretnék nálad dolgozni, mert te megmutatod, mit jelent nőként felvállalni az erőnket.”
Én nem tudtam ezt soha ilyen jól megfogalmazni, de pontosan értettem, mire gondol vele Bea. Pontosan ismerem azt a folyamatot, amin én nőként végigmentem, hogy vállalkozóvá váljak, ráadásul olyan vállalkozó nővé, aki teljesen önállóan, férfi támogatása nélkül építette fel, amit épített.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem csodálatos dolog, amikor valakinek a párja támogatja a vállalkozását, csak történetesen nálam ez nem így alakult, így kénytelen voltam minden erőt megtalálni hozzá magamban.
De ne szaladjunk ennyire előre. Amiről ma beszélni fogok, az egyáltalán nem illik a Te vagy a brand blogjába, és túlságosan őszinte lesz, és bátor, valószínűleg fogok is érte kapni, mert akárhányszor erről beszélek, néhány férfi nagyon otrombán nekem támad a közösségi médiában.
A mai napig nem értem, miért zavarja a férfiakat, ha egy nő arról beszél, hogy megtalálja a saját erejét. Miért érzi ezt a saját státuszára fenyegetőnek? Miért érzi, hogy az erő valami véges mennyiség: amennyiben nekem több van, azzal neki kevesebb lesz?
Az erő számomra együtt kell, hogy járjon az intelligenciával, és az intelligencia soha nem akar dominálni. Az intelligencia keresi a lehetőséget az együttműködésre.
Soha nem gondolnám, hogy erősnek lenni azt jelenti, hogy felülkerekedünk a férfiakon; maximum annyit jelent, hogy önállóbbak és kevésbé kiszolgáltatottak leszünk.
Sokat gondolkodtam azon, hogy honnan jött egyáltalán az a meggyőződés, ami miatt évtizedeken át úgy éreztem az életemben, hogy nekem támogatás és segítség kell, mert félek önállóan létrehozni dolgokat.
Évekig csak úgy mertem vállalkozni, ha a párom ott volt, mindenben segített, vagy jött velem. Vagy ha nem a párom volt az, akkor kerestem egy férfi üzlettársat, akinek az árnyékában mint második ember meghúzódhattam. Rettegtem az igazi önállóságtól.
Hogy miért volt bennem ez a bizonytalanság? Nem állítom, hogy megfejtettem, de már kezdem érteni.
Van néhány furcsa sztereotípia, amelyekkel mi nők, felnövünk. Hogy jön majd egy férfi, és elvesz minket feleségül, és a mi dolgunk csak annyi, hogy őt mindenben támogassuk. Alapból úgy nevelnek minket, hogy mi vagyunk a gyengébbik nem; kiskorunkban azokon a meséken nőttünk fel, amelyek szerint semmi dolgunk nincs, csak gyönyörűnek, kedvesnek, persze picit naivnak és irányíthatónak lenni, aztán majd jön a herceg a fehér lovon, és minden meg lesz oldva számunkra.
Valahogy ez elveszi az erőnket. Valahogy kezdjük azt hinni, hogy nekünk önállóan semmi nem menne. Hogy minket fel kell karolni, hogy életképtelenek vagyunk, hogy az erényeink a szépségben, a kedvességben, és a feleséggé és anyává válásban kimerülnek. Amik fontos dolgok, de a mi küldetésünk szerintem ezeken jóval túlmutat.
Amikor az ember úgy tényleg, igazán kikerül a húspiacra, szembesül vele, hogy a fejében ringatott álomkép – hogy jön valaki, aki felfedezi és felkarolja – nem teljesül.
És nem mondom, hogy nem adatik meg néhány nőnek, de nagyon keveseknek, és persze az a nagyon kevés nő, akiért tényleg eljön a szőke herceg, azt az illúziót kelti, hogy a mesék, amelyekben hiszünk, valósak.
Aztán persze az apró betűs rész is lemarad a mesékből, hogy 20 év múlva a szőke herceg lecseréli a nőt egy csinosabbra és fiatalabbra, és mivel a nő egész életében csak a hátteret adta, élete derekán úgy találja magát, hogy a túlélése egyetlen záloga, ha anyagilag jól jön ki a válásból. Önbecsülése ezen a ponton már nulla.
Szóval nekünk, nőknek, csak várnunk kell, és ha a herceg nem jön el, az azt jelenti, velünk van a baj, mi vagyunk picit szerencsétlenek, vagy nem vagyunk elég szépek, kedvesek vagy naivak, hiszen nálunk nem lép érvénybe a nők önbeteljesítő jóslata.
Én nagyon különbözőnek éreztem magam a többi nőtől. És azt mondtam, engem nem kell eltartani, felkarolni.
Én olyan párt szeretnék, akivel együtt vállalkozhatok, együtt építhetjük a birodalmunkat. Úgy képzeltem el ezt a felállást, hogy ő lesz a frontember, én meg a háttérből támogatom őt mindenben.
Persze, mert még mindig nem mertem felelősséget vállalni a saját teremtő erőmért. Nem mertem elismerni, hogy teremteni annyi, mint a női erőt felvállalni.
Én majd állok a színfalak mögött, és biztosítom a hátteret.
Hát ez se jött össze. Nem jött el az életembe az a férfi, vagyis egyszer majdnem, de áldom a sorsot, hogy nem így alakult, mert akkor lehet, hogy Csábi Boróka ebben a formában soha nem létezne. Nem vállaltam volna fel magamat, mert lett volna kinek a háta mögé elbújni.
Évekig voltam szingli a harmincas éveim elején.
Azért volt ennek terápiás értéke, mert addigra már személyiségben és önismeretben elég fejlett voltam. Nem jött a sikerre éhes férfi, akinek a hátterét biztosíthattam volna, és én nem az a típus vagyok, aki szeret egy helyben ülni és várni. Mit kezdjek most magammal? Vállalkozzunk akkor önállóan.
Ekkor hoztam létre az első olyan vállalkozásomat, amelyben nem volt férfi üzlettársam, ahol nem a párom volt a társtulajdonos. Én voltam a forrás, a tőkés, az ötletgazda, a stratéga, a vezető, a jövő, minden is. Elképesztően sok hamis adatot kellett levetkőznöm.
Hányszor mondtam magamnak – és sajnos még manapság is rajtakapom magam néha –, hogy én nő vagyok, ehhez nem értek, például a műszaki vagy technikai dolgok esetén.
De ha vállalkozol, nincs kibúvó, nem mondhatod azt, hogy te ehhez nem értesz, meg kell oldani. És nem volt kihez futnom, nem volt lehetőségem elismerni, hogy meg kell kérdeznem egy férfit, mert a férfiak ehhez jobban értenek.
Így fedeztem fel magamban, hogy igenis ehhez is, ahhoz is érteni tudok, ha akarok. És hogy ott vannak bennem ezek a szunnyadó képességek, csak nem engedek nekik teret. Mert mi, nők, nem értünk a pénzügyekhez, a műszaki dolgokhoz; nehezen hozunk döntéseket; nem tudunk tárgyalni; nem tudunk kemények lenni; nem vagyunk elég analitikusak; mindenbe belevisszük az érzelmeinket; sokat pletykálunk vagy drámázunk; sokat beszélünk; irigyek vagyunk és rivalizálunk – és sorolhatnám azt az 1001 sztereotípiát, amit elhitettek velünk, és amelyek miatt a saját korlátainkat felállítottuk azzal kapcsolatban, hogy mire vagyunk képesek.
Én rendkívül hálás vagyok, hogy az élet rákényszerített, hogy ezeket a korlátokat lebontsam. Hogy el tudjam hinni, pontosan annyira vagyok képes, mint a férfiak. Nem vagyok gyengébb, vagy alkalmatlan az önállóságra, nem szorulok gyámolításra és bátorításra.
És ha bárki is úgy értelmezi ezt az írást, hogy női dominanciára buzdító feminista felhívás, az épp csak a lényeget nem látja. Mi, nők valamiért nagyon sok hülyeséget hittünk el magunkról, amelyek egyáltalán nem igazak, és ez a kishitűség megakadályoz minket abban, hogy felvállaljuk a valódi erőnket. Egy olyan erőt, amely nem elnyomni vagy uralkodni akar, hanem a saját egyedi formájában hozzájárulni.
Ezen is rendkívül sokat gondolkodtam, főleg azért, mert nekem nagyon sokan mondták, hogy reprezentálom számukra a nagybetűs Nőt. Mondták ezt nekem nők, férfiak, barátok, követők, távoli ismerősök. És tényleg nem értettem soha, hogy miért. Mert nincs olyan célom, hogy én szeretném megtestesíteni az igazi nőt. Soha nem törekedtem erre.
Nem vagyok anya, nem vagyok szépségkirálynő, modell. Nincsenek meg bennem azok a dolgok, amik miatt egy nőt A Nőnek szokás nevezni, akkor meg miért aggatják rám az emberek ezt az „igazi” jelzőt?
Egyetlen magyarázatot találok erre: hogy felvállaltam a kreatív teremtő energiát, ami a nő maga.
És már tudom, hogy mit fogtok írni. „Majd rájössz, Boróka, hogy egy igazi férfi, aki kihozza belőled, és együtt, és tudod”, blabla… „És ha gyereked lesz, akkor majd rájössz, hogy csak az számít, semmi más”. Hidd el, rájöttem. Hidd el, vagyok elég intelligens ahhoz, hogy tudjam: sokféle igazság létezik, és nem célom ezeket megkérdőjelezni, vagy a Besserwissert játszani, hogy márpedig minden nőnek az én példámat kell követnie.
Én csak elmondtam, hogy nálam hogy alakult, nálam milyen folyamatok mentek végbe. És tudom, hogy ezt a férfiak kevésbé fogják érteni, a nők viszont sokkal jobban tudják, miről beszélek.
Sok barátnőm van, és szoktunk beszélgetni; tudom a nehézségeket, a kihívásokat, amelyekkel nőként küzdünk; és az, hogy felvállaljuk a saját erőnket, a „már nem gyengébbik” nem számára egy olyan evolúció, ami szépen, csendben zajlik a színfalak mögött.
Át fogja ez rendezni a társadalmunkat?
Igen, és már valamilyen mértékben át is rendezte.
Ez negatív lesz, mert borítja a tradicionális párkapcsolati modellt?
Nagyon valószínű, hogy borítja, egy új párkapcsolati dinamika van kialakulóban.
Hogy ez negatív lenne?
Az attól függ, mit hozunk ki belőle.
A férfiak nem tudnak mit kezdeni ezzel az új típusú, magát felvállaló, erős nővel?
Az is biztos, hogy nekik is fel kell hozzá nőniük, hogy ne a gyengébbik nem gyámolításában éljék ki a férfiasságukat, hanem új utat találjanak maguknak. A nők fejlődésének a férfiak fejlődését is magával kell hoznia.
És mi van akkor, ha a nő magasabb szintű hozzájárulása az, ami megmentheti az emberiséget a kihalástól vagy a pusztulástól, vagy ami az emberiségnek a következő nagy evolúciós ugrást hozza el? Fennkölt gondolatok, ne is szaladjunk ennyire előre.
Elég, ha ma csak elhiszed, hogy minden, de minden megvan benned ahhoz, hogy önálló, független teremtő erő legyél.
Ez nem azt jelenti, hogy annak kell lenned, és nincs szükséged párra, és azt sem jelenti, hogy építsünk egyke társadalmat; ez azt jelenti, hogy a hozzájárulásod az emberiség jövőjéhez nem merül ki a konyhában, vagy abban, hogy pusztán háttér, vagy „második ember” vagy.
Az intelligenciád, az erőd és az empátiád még nagyon sok más területen keresett dolog az életben.
Mert megvan benned az erő bármihez, nem vagy gyengébb, nem vagy második, nem vagy hátország. Te magad vagy az ország!
Szeretek írni, tudok brandet építeni és imádok vállalkozni. Szeretem az életet picit mélyebben és filozófikusabban vizsgálni. Lételemem a tanulás és a kreativitás. Szenvedélyem másokat felemelni, megosztani a tudásom, a gondolataimat, hozzásegíteni az embereket ahhoz, hogy egy önazonos karrierben kiteljesedjenek, jól kommunikáljanak, és felvállalják a saját értékeiket.
