Kosár

Te vagy a brand
a HÓNAP MÁRKAÉPÍTŐJE

EBBEN A HÓNAPBAN A HÓNAP MÁRKAÉPÍTŐJE CÍMET NYERTE: KALHO ADRI

„Minőségi követőim vannak és ezáltal minőségi ügyfeleim is.” – Interjú ADRIVAL 

Olvasási idő: 10-12 perc

Adri lett a Hónap Márkaépítője, többek között azért, mert kevesebb mint egy év alatt teljesítette céljait – felmondott a munkahelyén, elindította full time a coach praxisát, és a kitűzött bevételcéljait is kipipálta, mindezt a szorgalmas tanulásnak, a megfelelő stratégiának és a következetes munkának köszönheti, amit beletett a személyes márkája építésébe.

Elég nagy személyiségfejlődésen mentem keresztül annak érdekében, hogy vállaljam magam, és megmutassam, hogy ki vagyok.

Boróka: Adri, gratulálok, hogy te lettél a Hónap Márkaépítője a Te vagy a brandnél! 

Tudom, hogy nagyon régóta küzdesz ezért a címért, de ne szaladjunk ennyire előre. Először is, meséld el nekünk, légy szíves, hogy ki vagy, és mivel foglalkozol.

Adri: Nagyon szépen köszönöm ezt a díjat, nagyon sokat számít nekem ez az elismerés, és az is, hogy ennek az aktív, motivált közösségnek a tagja lehetek, ahol értékelik, ha létrehozol valamit.

Én Kalho Adri vagyok, life- és business coach, a Kalho Coaching alapítója, és kiemelten a kiégéssel küzdőket, a pozitív változásra vágyókat segítem mind a magánéletben, mind az üzleti életben. A kiégés külső tényezői miatt kiemelten foglalkozom a munkahelyváltással, a pályaválasztással, a pályaelhagyással és a karrierút-tervezéssel. 

Illetve van egy csúcsteljesítmény-programom, amelynek pedig a kiemelkedő teljesítmény elérése a célja.

Tetszik? Akkor legyél rendszeres olvasónk. Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Boróka: Gratulálok ezekhez a nemes célokhoz! Nagyon kíváncsi lennék rá, hogy számodra mi volt a legnagyobb kihívás, a legnagyobb küzdelem ezen az úton?

Adri: Amikor én találkoztam veled és a Te vagy a branddel, akkor már fél éve coachként működtem úgy, hogy volt mellette egy főállásom is.

Az volt a célom, hogy egyéni vállalkozóként fel tudjam magam építeni. 13 éve foglalkozom önismerettel, már nagyon sok tudás birtokában voltam, rengeteg mindent tanultam, ezért nekem az jelentette a legnagyobb problémát, hogy hogyan tudnám ezt a tudást ötvözni. Hogyan tudnék embereknek úgy segíteni, hogy tényleg a maximumot tudják magukból kihozni. 

A stratégia az, amiben nagyon sokat segített az együttműködésünk. A személyes konzultációk voltak azok, amik nekem igazi áttörést hoztak. Azzal, hogy rögtön a jó irányba tudtam elindulni, nagyon sok időt spóroltam, és nagyon hálás vagyok emiatt a tudás miatt.

Boróka: Akkor jól értem, hogy a legnagyobb kihívás az volt, hogy mi legyen az a stratégia, ami által tényleg átmegy az embereknek az, amihez te értesz, vagy amit te szeretnél közvetíteni? 

Adri: Az, hogy mit, hogyan és kinek kommunikáljak. Ebben segítettél, hogy a megfelelő célcsoportot húzom be, ezáltal nekem is sikerélményem van, hogy az ügyfeleim nagy százaléka eredményesen végzi el a folyamatot, öt-hat alkalom alatt.

Az a típus vagyok, aki egyből bele akar fogni a dolgokba, ezért a Frappáns Szövegírás (szerk.: ez ma már a ContentPro rendszerén belül érhető el) volt az első tanfolyamom a Te vagy a brandnél. Gondoltam, vágjunk bele, haladjunk – ott viszont vissza kellett lépnem párat, hogy átgondoljam, mi hogy legyen.

Boróka: Valóban, abban a tanfolyamban is elmondom, hogy ez az egész nem lesz a helyén, ha az ember az alapokat nem tisztázza. 

Ebben hiánypótlóak a képzéseink, mert nagyon sokan foglalkoznak azzal, hogy mit rakjanak ki a közösségi médiára, csakhogy ez nem fog működni, amíg az ember a saját hangját meg nem találja, főleg ha ebben az óriási zajban ki akar tűnni. 

Neked nagyon érdekes a történeted: egy középvezetői állásból, egy jól fizető, stabil állásból, ahol jól teljesítettél, léptél ki nagyon bátran. Mesélnél egy picit erről? 

Adri: 15 évig dolgoztam egy médiavállalatnál marketingesként, és végigjártam a lépcsőfokokat a gyakornoktól a középvezetői szintig, és amint ezt elértem, hatalmas ürességet éreztem, teljesen kiégtem. 

21 évig voltam élsportoló. Az édesapám volt a példaképem, teniszedző volt, és tőle már gyerekkoromtól magamba szívtam az élsportolói mentalitást. Ezért nem értettem, hogyan tudtam kiégni ilyen háttérrel.

Újra képezni kezdtem magam, és nagyon sok mindent tanultam önismereti téren, de akkor vágtam ebbe bele úgy igazán, amikor elhatároztam, hogy kijövök a kiégésből, és megnézem, hogy nekem mi tud ebben segíteni.

Éreztem, hogy nagyon sokan vannak körülöttem ilyen helyzetben, viszont nem feltétlenül ismerik ezt fel, és én szerettem volna nekik segíteni. Ezért lett ez az egyik kiemelt terület, amivel elkezdtem foglalkozni.

A Csúcsteljesítmény pedig egy olyan program, ami az élsportolói múltamból jön, abból, amit én megtanultam édesapámtól. Ezzel nagy eredményeket tudunk elérni üzletembereknél, akár a magánéletben is.

Boróka: Ha jól emlékszem, 2022 decemberében mondtál fel, és 2023 volt első éved mint vállalkozó. Milyen volt meglépni ezt, mennyire volt félelmetes?

Adri: Tudatos tervezést igényelt, tehát nem az egyik pillanatról a másikra történt. Ez is a stratégia része volt. 

Hatalmas öröm és büszkeség, hogy a vállalkozásom ilyen sikereket tudott elérni. Én 2022 decemberében tűztem ki célul, hogy a Te vagy a Brandnél a Hónap Márkaépítője leszek, és ez egy nagyobb üzleti célnak volt az egyik mérföldköve – annak, hogy havi egymilliós árbevételem legyen, amit 2023 szeptemberében el is értem.

Segítőként nagyon fontos nekem, hogy úgy üljek az ügyfelemmel szemben, hogy nincsen közben egzisztenciális szorongásom.

A másik dolog pedig a célok elérése: hogyan tudnék úgy hiteles coach lenni, ha én magam nem érem el a saját üzleti céljaimat? Ezért nekem ezek nagyon fontos célok voltak. 

Én is egy ilyen coachhoz mennék el. Mert igenis meglépte azt, amit sokan meg szeretnének lépni, hogy váltanak, teljesen új szakmát találnak, sőt a vállalkozói létbe lépnek le; igenis célorientáltak, igenis jól szeretnének élni. 

Persze, jó dolog segíteni, de azt hiszem, hogy álszent dolog azt mondani, hogy nem szeretnénk megélni abból, amit csinálunk, mert különben nem kerek. Tehát éhező művésznek meg éhező segítőnek nem jó lenni. 

Ajánlott tanfolyamok a témában:

ÜZLETI CSOMAG

Boróka: Nagyon izgalmas a történeted.

Tényleg alaposan előkészítetted ezt a váltást, ami azt jelenti, hogy már a munkád mellett elkezdted kitanulni a szakmát, elkezdted építeni a praxisodat.

Egyszer csak belebotlottál a Te vagy a brand tanfolyamokba, ami a marketinghez adta meg a kellő löketet meg támogatást. Milyen tanfolyamokat végeztél nálunk?

Adri: Én azt gondolom, hogy szinte az összeset. A Frappáns szövegírással kezdtem, és az összes többi anyagot is megvettem, megnéztem. 

Voltam a Találd ki magad workshopon, illetve konzultáción is. Majd a ContentPro tagja lettem. Ami egy olyan közösség, ahol buzdítjuk egymást, és örülünk egymás sikereinek, mert mindenki szeretne létrehozni valamit.

Nekem nem azzal kell foglalkoznom, hogy összeszedjem a marketinginformációkat, hogy mi van a piacon, mi a trend, és hogyan kellene kommunikálni, hanem mindezt megkapom a ContentProban, ami sokat tesz hozzá a vállalkozásomhoz.

Boróka: Emlékszem, amikor felhívtalak pár hete, hogy megy a sorod, akkor mondtad, hogy nagyon jól alakulnak a dolgaid, és hogy most fogod elérni az egymilliót, ami az első mérföldkő nagyságrendű anyagi cél volt, amit kitűztél a vállalkozásodban.

Mondtad, hogy „Boróka, én csinálom precízen, amit mondasz, és működik!”.

Adri: Nagyon szorgalmasan csinálom, lépésről lépésre, amiket tanítasz, és működik. A saját bőrömön tapasztalom, kipróbálom mindig, amit mondasz, és működik, jönnek a számok, azok az emberek érkeznek be, akiknek ténylegesen segíteni tudok, és nagyon nagy örömmel készítem el a videókat is.

Ha csak azt nézem, egy évvel ezelőtt egy teljesen natúr, pasztell külsővel, natúr weboldallal, natúr ruházattal indultam el ezen az úton. Nem mertem igazán felvállalni, hogy én egy színes egyéniség vagyok.

És ma már vannak humoros videóim is, amik elég nézettek a TikTokon. Úgy szeretnék edukálni, hogy közben van egyéniségem.

Elég nagy személyiségfejlődésen mentem keresztül annak érdekében, hogy vállaljam magam, és megmutassam, hogy ki vagyok.

Hogy ne akarjak mindenkinek megfelelni, hanem tényleg azok kapcsolódjanak velem, akiknek szimpatikus vagyok, és akik úgy érzik, köztünk működhet a kémia.

Boróka: A tartalomkészítés nem működik, hogyha te ezt nem élvezed valahol. 

Ha az ember ezt nyűgös púpként kezeli, a kitartás se lesz ott, meg nyilván az emberek is érezni fogják ezt rajta. És ha megtalálod, mi a te stílusod, mi az, amiről szeretsz beszélni, ami kézenfekvő a számodra, akkor ez a mondanivaló is ténylegesen ott lesz, illetve a kedv is ott lesz hozzá, hogy gyártsd ezeket a tartalmakat. 

Emlékszem, hogy amikor találkoztunk, tényleg ilyen pasztell csaj voltál, és akkor mondtad is, hogy hát ez baromira nem te vagy.

Még engem is megleptél azzal, hogy milyen sok van benned mint személyiség, úgyhogy nagyon gratulálok hozzá, hogy ezt fel merted vállalni. Izgalmas az, ahogy egyedi módon prezentálod a szakmaiságodat. 

Beszélni szeretnék a bevételről és a követőkről is, mert a te példád nagyon jól mutatja, hogy nem irreálisan sok követő kell hozzá, hogy például egy coach jó bevételeket csináljon, hanem tudatos kommunikáció. 

Neked nincs irreálisan sok követőd, de ebből szépen tudsz profitálni.

Adri: 2023. február 4-étől teljes erőbedobással belevetettem magam a vállalkozásba. Hatezer követőm lett összesen a közösségi felületeken úgy, hogy ezt a nulláról építettem. TikTokon most 3100 követőm van, ott például vannak olyan videóim, ahol százezer feletti a megtekintések száma.

Boróka: Ez hogyan csapódott le a bevételen, hogyan növekedett ez nálad?

Ajánlott tanfolyamok a témában:

CONTENT PRO ELŐFIZETŐI TAGSÁG

Adri: Nem gondoltam volna, hogy a TikTokról ennyi minőségi ember be fog jönni.

Ezt mondtad is a videóidban, hogy a TikTok nagy meglepetéseket tud okozni, de így is felülmúlta a várakozásaimat. 

A TikTok az, ahol meg tudják ismerni a személyiséget, ahol a videók alapján ráismernek magukra az emberek. Akár egy vicces, akár egy komolyabb videóból, vagy akár a probléma alapján, amiről a kiégéssel kapcsolatban beszélek.

Nálam van egy első alkalmas, 30 perces ingyenes konzultáció, de ott már nem is a kémiát keressük feltétlenül, merthogy tényleg azok az emberek tudnak engem megtalálni, akik azzal az adott témával érkeznek, amiben én tudok segíteni, és olyanok, akiknek szimpatikus vagyok, tehát ez egy ilyen nagy szűrő is.

Minőségi követőim vannak és ezáltal minőségi ügyfeleim is, akik hajtanak, akiknek hasonló a mentalitásuk, mint az enyém, tehát szorgalmasak, van kitartásuk, akaraterejük. Szerencsés vagyok, hogy ilyen ügyfelekkel dolgozhatok együtt.

Boróka: Igen, én is meg tudom erősíteni a saját brandemmel kapcsolatban, hogy a jó énmárka tényleg a legjobb szűrő, mert így alapból azok kapcsolódnak hozzád, akik a habitusoddal, az értékrendeddel, a humoroddal, ahogy és amit képviselsz, szakmailag tudnak azonosulni. Ez már félsiker, vagy garancia arra, hogy zökkenőmentesen fog menni a munka.

Vicces néha, amikor az ügyfél elmondja, hogy mi az értékrendje, és kb. ugyanaz az enyém is. 

Gratulálok mindehhez, úgy gondolom, hogy a havi egymillió Magyarországon egy nagyon szép fizetés, főleg akkor, ha az ember mellette maga osztja be az idejét, és tényleg olyan dolgot csinál, amit szeret. 

Ezért is kaptad meg a Hónap Márkaépítője címet!

Ha ki akarod hozni az emberekből a váltást, a teljesítményt, akkor neked ezt hitelesen kell tudni hozni az életben. Mik a terveid a jövőre nézve? 

Adri: Átvettem tőled azt a szokást, hogy a születésnapodon mindig írsz egy cikket. 

Átnézem, hogy mi történt az elmúlt évben, megfogalmazom, leírom, és nyilván át is gondolom a következő évet. Kinőttem a Kalho Adri brandet, és Kalho Coaching lettem, és most már egy csapat segít nekem a háttérből abban, hogy fel tudjak építeni egy olyan vállalkozást, amelyben több különböző segítő szolgáltatás van. 

Erről még nem szeretnék többet mondani, mert még tényleg nagyon gyerekcipőben jár, de azon dolgozom, hogy minél hatékonyabb, sikerorientáltabb eszközökkel tudjunk segíteni azoknak, akik kiégéssel küzdenek, és akik csúcsteljesítményt szeretnének elérni, úgyhogy nekem továbbra is ez a célom.

Boróka: Ezt szoktam egyébként ilyen tanácsadás-, coaching- és tréningalapú szolgáltatócégeknek javasolni, hogy az első évben csináljanak rengeteg konzultációt, mert ebből tudnak inspirálódni. Amikor x órányi coachingon túl vannak, akkor fognak azok a minták kiugrani, amelyekre lehet termékeket, tréningeket, infóanyagokat, kurzusokat fejleszteni. Én is így építettem a sajátomat. A konzultációkon bukott ki, hol vannak az elakadások.

Én most nyomom bele az ötödik évemet a Te vagy a brandbe, és nekem most állt össze a saját rendszerem olyan kerekké, hogy tényleg azt érzem, ki tudjuk szolgálni az embereket abban, hogy megtanulják nálunk a márkaépítést. Egy kerek egész, működő tudást tudunk átadni.

Nagyon inspiráló és tanulságos volt veled beszélgetni, remélem, hogy sok ügyfelemnek, ügyfelünknek segít, hogy erőt merítsenek a történetedből. 

Ha Úgy érzed ez másnak is segítene, Akkor oszd meg vagy küldd EL az ismerősödnek!

Email
LinkedIn
Facebook

Te vagy a brand

AZT CSINÁLNI, AMIT SZERETSZ, AMIBEN JÓ VAGY, ÉNMÁRKÁT ÉPÍTENI ÖNAZONSAN, FELVÁLLALNI MAGAD, ÉRTÉKET TEREMTENI, MINDEKÖZBEN ELÉRNI AZ ANYAGI CÉLJAIDAT

A hónap márkaépítője...

Minden hónapban egy ügyfelünk elnyeri a Hónap Márkaépítője címet. A többi értékes nyeremény mellett, egy interjú is készül vele. Inspiráljanak ezek a történetek arra, hogy meg lehet csinálni! Hogyan lehetsz te is a Hónap márkaépítője? Pályázz ez alapján a leírás alapján!

Így fogalmazd meg a vállalkozásod küldetését ingyenes tanfolyam

Tudástár és közösség kreatív tartalom-készítőknek